A lap információi szerint Portik Tamás fiának néhány héttel ezelőtt kellett volna megkezdenie egy év hat hónapos szabadságvesztését, ám ezt nem tette meg, ezért a hatóságok most körözik. Portik Tamás az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplőjeként vált ismertté.
A bűncselekmény 2024 januárjában történt, közvetlenül a Fenyő-gyilkosság tárgyalásának kezdete előtt. Ifjabb Portik Tamás a bíróság épületében várta Póta Pétert, akivel korábban is megpróbált kapcsolatba lépni, de a bíróság ezt jogszerűen megtagadta, mivel a bíróval tárgyaláson kívül nem lehet kommunikálni.
Amikor a bíró megérkezett, a férfi elé állt és számonkérte őt. Mivel Póta Péter nem volt hajlandó vele beszélni, a férfi szidalmazni kezdte. A bíró ekkor közölte, hogy ki fogja vezettetni, majd el akarta kerülni őt, de Portik fia a kezében lévő kávét a bíró arcába öntötte.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Portik fia szándékosan provokálta az incidenst, hogy ezzel elérje a bíró kizárását az ügyből. Ez azonban nem járt sikerrel: néhány nappal később megszületett az elsőfokú ítélet, majd jogerőre is emelkedett.
A bíróság Portik Tamást és Gyárfás Tamást felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt marasztalta el – Portik életfogytiglani, míg Gyárfás hét év börtönbüntetést kapott. Portik fiát pedig 2024 júniusában jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönre ítélték, amelynek letöltését azonban mindeddig elkerülte.





