Orosz dróntámadás érte egy harkivi óvoda épületét, egy ember életét vesztette – számolt be róla Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.
A jelenlegi információk szerint hét sérültet ápolnak, a gyerekeket sikerült időben kimenekíteni, jelenleg biztonságos menedékhelyen vannak.
„Egy óvoda elleni dróntámadás semmilyen körülmények között nem igazolható, és soha nem is lesz rá mentség”
– írta Zelenszkij, hozzátéve: az ilyen csapásokkal Oroszország „arcul üti” mindazokat, akik a békés rendezést támogatják. „A bűnözőket és a terroristákat csak erővel lehet megállítani” – fogalmazott.
Szerdára virradóra több orosz drón- és rakétatámadás érte Ukrajnát. A BBC értesülései szerint legalább hét ember, köztük két gyermek meghalt, és súlyos károk keletkeztek Harkivban és Kijevben is. A jelentések alapján legalább 27-en megsebesültek, köztük gyerekek is. Zelenszkij szerint a támadássorozat ismét rávilágít arra, hogy Moszkvára nem nehezedik elegendő nemzetközi nyomás a háború folytatása miatt.
A történtek néhány órával azután következtek be, hogy Donald Trump közölte: nem kíván újabb, szerinte felesleges találkozót tartani Vlagyimir Putyinnal a közeljövőben. Orosz oldalról ugyanakkor azt nyilatkozták, hogy a lehetséges csúcstalálkozó előkészületei továbbra is zajlanak. Zelenszkij ezzel párhuzamosan úgy nyilatkozott: Trumpnak az a javaslata, hogy a harcokat a jelenlegi frontvonalaknál „fagyasszák be”, akár kompromisszumként is értelmezhető, ugyanakkor kétli, hogy Oroszország támogatná ezt a megoldást.
A Russian drone strike hit a kindergarten in Kharkiv – after a massive attack overnight. Unfortunately, one person has been killed – my condolences to the bereaved family. As of now, seven people have been injured and are receiving medical care. All the children have been… pic.twitter.com/J6PGx0u7ZZ
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 22, 2025
A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!





