Két hónapig körözték Beke Ivettet, aki korábban táncosként és hosstessként dolgozott, majd a Playboy és a CKM címlapján is szerepelt a 2000-es években.
Mint ismert, 2007 playmate-jét 2023 októberében igazoltatták a rendőrök, majd kiderült, hogy nem a saját irataival ült volán mögé. Így közokirat-hamisítás miatt indult ellene eljárás. A modell nem vette át az idézéseket, ezért került fel a keresett személyek listájára.
Beke Ivett a naphire.hu-nak exkluzív interjúban vallotta be: az eset megtörtént, de tettét már megbánta.
“Meggondolatlanul, a barátnőm jogosítványát elcsenve utaztam haza, Magyarországon épp az előző hónapban vonták be a jogosítványomat, mert összegyűltek a büntetőpontok. Mégis volán mögé ültem”
– mesélte a modell.
Az igazoltatást már majdnem megúszta, amikor az egyik rendőr felismerte:
“A házunktól körülbelül 100 méterre állítottak meg a rendőrök. A barátnőm adatait bemagolva, azt megadva már majdnem sikerült megúszni az egészet a két rendőr megdorgálásával, de szerencsétlenségemre a harmadik járőr, aki a kocsit járta körbe, visszaért és felismert, hiszen nem egy legénybúcsún és szülinapon táncoltam. Fel is kiáltott: “Ivett, de régen láttalak. Megy még a showbiznisz?”
Itt már tudta, hogy lebukott.
Beke Ivett ennek az ügynek a végzését nem vette át, így került fel a körözési listára. A rendőrséggel időközben felvette a kapcsolatot, a körözési fotója pedig már lekerült az oldalról.
Interjút – szokásától eltérően – most azért adott, mert unokája osztályfőnökétől tudta meg, hogy volt olyan beszámoló, ahol a várandós lányával közös fotóját használták fel, emiatt feljelentést tesz.