Tündérkör Alapítvány erdei adománygyűjtés

Szokatlan körülmények között gyűjt a rászorulóknak a debreceni Tündérkör Alapítvány

Helyi hírek

72 órát tölt el egy most még titkos hajdú-bihari helyszínen a debreceni Tündérkör Alapítvány három aktivistája, hogy ezzel is nagyobb figyelmet irányítson a helyi rászorulókra.

Tóth Zs Ferenc, az alapítvány elnöke, valamint Lukács Sándor és Földi Gergő egy akácerdőben vertek tanyát három napra. Nem puritán körülmények között tengődnek, de számos kényelmi funkciót nélkülözniük kell. A pontos helyszínt péntek reggel hat órakor fedik fel, ekkortól 8 órán át, tehát délután kettőig várják az adományokat.

Tündérkör Alapítvány erdei adománygyűjtés

A Debreceni Nap tudósítója azon szerencsések között van, akik bejuthattak a csapat rejtekhelyére, így a Tündérkör Alapítvány elnökétől megtudtuk, az innovatív és formabontó kezdeményezéssel a társadalmi felelősségvállalásra és az adományozás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Az adományozásnak fontos szabályai vannak:

  • Csak bolti, bontatlan termékeket tudnak fogadni.

  • Az élelmiszerek legalább három hónapig legyenek még fogyaszthatók.

  • Készpénzt a helyszínen nem fogadnak el.

A szervezők bíznak benne, hogy akár 300-600 kg közötti mennyiségű adomány gyűlhet össze, amit a helyi önkormányzat szociális osztálya juttat majd el a rászorulóknak. A polgármesteri hivatal előzetesen már támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

Az eseményt a Tündérkör Alapítvány folyamatosan dokumentálja élő közvetítésekkel és videókkal különböző közösségi média platformokon. A TikTokon esténként élőt is tolnak.

– Szilágyi Szabolcs –

 

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bem tér

54 m2-es lakás kiadó
260 000 Ft

Debrecen, Simonffy utca

35 m2-es lakás kiadó
195 000 Ft

Debrecen, Burgundia utca

67 m2-es lakás kiadó
300 000 Ft