A II. világháború európai hadszínterein zajló harcok befejezésének 80. évfordulója alkalmából Debrecen önkormányzata megemlékezést és koszorúzást rendezett 2025. május 9-én a Medgyessy sétányon, a világháborús emlékműnél.
Papp László, a város polgármestere beszédében leszögezte: a II. világháború annyi, mint 2190 gyilkos nap és ugyanennyi gyilkos éjszaka. Ennyi ideig tartott az addig sosem látott embertelen pusztítás – 1939 szeptemberétől 1945-ig, Japán kapitulációjáig. Európában néhány hónappal korábban, ma éppen 80 esztendővel ezelőtt értek véget a harcok, amelyek addig nem ismert szenvedéssel jártak.
Az emberiség történelmében minden háború halállal, szenvedéssel, nélkülözéssel járt, de a II. világháború túltett mindegyiken, mert a hitleri Németország nem egyszerűen győzni akart, hanem pusztítani. A sok tízmilliós polgári és katonai veszteség, a halottak, a testileg és lelkileg megrokkantak száma még a történészeknek is nehezen belátható és feldolgozható, számunkra pedig felfoghatatlan.
Lehetetlen minderről megrendültség nélkül beszélni még ma, a két vagy három generációval később születetteknek is, hiszen szinte mindannyiunk családjában vannak e világháborúhoz köthető tragikus emberi sorsok, amelyeket felmenőink és mi is számon tartunk, s amely történeteket továbbadunk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy lássák mivel jár az embertelenség.
Nehéz és megterhelő az emlékezés, még 80 évvel a tragédia után is, és az idő múlása sem teszi ezt könnyebbé. Minden nemzet, minden település, minden család, amelynek volt háborús érintettsége, a saját háborús történetére, történelmére emlékszik ilyenkor. Mi itt, Debrecenben arra emlékezünk, hogy 1945 tavaszán egy olyan háború zárult le Európában, amelynek idején Debrecent addig soha nem látott pusztítást okozó amerikai, majd szovjet támadások érték. Emlékezünk a háborús évek politikailag turbulens időszakára, a számos szerencsétlen magyarországi kormányváltás negatív következményeire, a magyarság újkori történetének legnehezebb esztendeire. Emlékezünk arra, hogy a németek általi megszállás, majd a nyilasok 1944 októberi hatalomra kerülése milyen embertelen időszakot szült. Emlékezünk arra, hogy Debrecenben, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a kontinens számos országában gettókba kényszerítették a zsidó honfitársakat, majd elhurcolták és a haláltáborokban kivégezték többségüket. De emlékezünk arra is, hogy a háború végén szembe kellett nézni a fronton elpusztult katonák tömegei és a hátország korábban sosem látott emberveszteségei okozta borzalmas traumával. Valamint azzal is, hogy a nyugati vagy az orosz fogságba esett és ott szenvedő több ezer katona és civil 80 évvel ezelőtt ilyenkor még nem térhetett haza, sőt, sokukat közülük sohasem láthatták viszont a szeretteik. Azt sem feledhetjük, hogy a nyomorúságot újabb nyomorúság, a diktatúrát újabb diktatúra követte. A világháború sokévnyi szenvedéseit és létbizonytalanságát nem segített feledni, hogy a háború utáni néhány reményteli év után a szovjet hadsereg támogatásával egy újabb önkényuralmi időszak következett, a kommunizmus.
A mai napon a II. világháború befejezésének 80. évfordulójára emlékezünk. A hitleri Németország, a gonosz birodalma felett aratott győzelem esélyt adott, egy boldogabb, szabadabb Európa megszületésére. Köszönet azoknak a nemzeteknek, akik honfitársaik életét áldozták a fasizmus legyőzésért!
A remény egy szebb és boldogabb jövő iránt Európa nyugati felében beteljesült, míg keleti felében még évtizedeket kellett rá várni. Ezt a megcsillanó reményt felváltó újabb politikai elnyomásra is előre utalva írja az akkoriban költőként már ismertté vált Szabó Magda a Szüret című verses regényében a következőket, miközben drámai erővel megmutatja a tűzben „szénaként lobogó” Debrecen többszöri bombázásának apokaliptikus rettentét: „Mi vár ránk? – / sóhajt a cívis. – Nem volt még elég? / Visznek lovat, szénát, üres a pajta, / s csak egy utalványt adnak csizmatalpra.”
„Nem volt még elég?” – kérdezhetjük Szabó Magdával, amikor a világháború után egy másik, szintén lélekpusztító, még ha csendesebben is zajló hidegháború következett. „Nem volt még elég?”
– kérdezhetjük ma is, amikor azt látjuk, hogy a legtöbb európai ország fegyverkezik és a szomszédunkban háborúban áll Ukrajna és Oroszország, és háborús konfliktus alakult ki India és Pakisztán között. „Nem volt még elég?” – kérdezhetjük a politikusoktól, katonai vezetőktől, döntéshozóktól, akik a háború iránti lelkesedésükben egyre jobban hajszolják bele kontinensünket egy még kiterjedtebb háborúba.
A békére kell intenünk magunkat is: egyenként, családonként, munkahelyenként, politikai pártonként. Ugyanis rajtunk is, mindannyiunkon múlik, hogy békében élünk-e önmagunkkal és rokonainkkal, szomszédainkkal és munkatársainkkal, vitapartnereinkkel vagy ellenfeleinkkel. Rajtunk múlik, hogy minden pillanatban megadjuk-e egymásnak a tiszteletet, a méltóságot, keresve a párbeszéd lehetőségét, s folyamatosan odafigyelve egymásra akkor is, ha nem mindenben értünk egyet.
Nincs mit csodálkozzunk azon, hogy 1945 májusára Debrecent és a magyarságot, Európát és a világot megrendítette a világháború pusztítása. Ám ahogyan Szabó Magda verses regényének végén megcsillan valamiféle remény, és a „félholtnak” látott Debrecen címerében álló bárány is egyszer „új gyapjat bont”, úgy hasonló, a jövőbe vetett bizalmat fejez ki az a szobor, ahol most emlékezünk. A félig lerombolt, csonka oszlopban ugyanis benne van az újjáépítés reményteli lehetősége, és a város másik címerállata, a megtépázott főnix is képes volt és képes lesz az újjászületésre.
Ahogyan Debrecen, az ország, Európa és a világ felülről erőt kaphatott az újjáéledésre 80 évvel ezelőtt, úgy ezzel a reménnyel munkálkodjunk közösen ma is a békén. Nem másra mutogatva, nem másokat hibáztatva, hanem elvégezve közösen, egységben a békességteremtés ránk bízott szolgálatát. Ha ebbéli kötelességünket teljesítjük, akkor gyermekeinket nem kell háborúba küldeni, akkor gyermekeink feladata nem mások elpusztítása lesz, hanem az építkezés, családjaink, nemzeteink gyarapítása anyagi és szellemi értékeinek növelése. Isten segítsen, hogy így legyen, hogy a józan ész uralkodjon a világban!
– zárta beszédét Papp László.
A emlékező szavak elhangzását követően a világháborús emlékmű talapzatán Debrecen és Hajdú-Bihar vármegye önkormányzatai, fegyveres testületek, pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.
Fotó: debrecen.hu
Papp László és a nem másra mutogatás:
