Széles Diána Tiszta Hang

Széles Diánát megkínálták egy tiszás újsággal

Helyi hírek

A Tisza Párt Tiszta Hang című lapjának egy példányát szerették volna átadni az utcán Debrecen társadalmi, civil, és települési kapcsolatokkal összefüggő, az ifjúságpolitikai, egészségügyi és turisztikai feladatokért, valamint a gondoskodáspolitikáért felelős alpolgármesterének.

Pásztor Zoltán, a debreceni Latte Avokádó Tisza-sziget vezetője közlése szerint az aktivisták sajnos nem jártak sikerrel, Széles Diána nem fogadta el a lapot, így továbbra is a propagandából kell tájékozódnia.

Információink szerint az alpolgármester az eredeti kép lájkolói közül többeket letiltott.

Mi ez a Tiszta Hang?

A Tisza Párt kiadványát kéthetente, egymillió példányban juttatnak el a párt önkéntesei Magyarország kisebb településeire. Céljuk, hogy “a valós híreket és a Tisza  programját azokhoz is elvigyék, akikhez ezek eddig nem, vagy csak nehezen jutottak el.

Az első, nyolcoldalas számban az árrésstop káros hatásairól, a párt egészségügyi és lakhatási javaslatairól, a devizahitel-károsultak helyzetéről írnak, bemutatják a Tisza problémabejelentő weboldalát,továbbá interjú olvasható Ruszin-Szendi Romulusszal, valamint részleteket mutatnak be a párt programjából.

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!