Április 6-án, vasárnap rendezik Debrecenben, a Kölcsey Központban a „Gyertek lányok karikába!” VI. Országos Karikázó Fesztivált.
A szervezők szerint a rendezvény hiánypótló a magyar néptánc színes palettáján. Országos fesztiválok színes forgatagában csak egyetlen táncanyag maradt ki eddig, az, melyen a női táncosok mutatkozhatnak be önállóan. Az előző fesztiválok nagyon jó visszhangra találtak a néptáncegyüttesek körében, nagy örömmel fogadták, ezért rendezik meg ismét a versenyt.
A húsvéti ünnepekhez köthető leginkább a női körtáncok előadása, táncolása. Ebben az időszakban tilos volt a böjti idején a tánc. Engedélye volt lehetésges országosan, a szenvedést, fájdalmat, a jövőt és a termékenységet megéneklő női karikázók táncolása.
Nem csak a böjti idején táncolták karikázót. A nők csodálatos viseleteikben a templom előtt éneke, vagy egy-egy bál előtt, tánckedvként, a jó hangulatot alapozták meg táncukkal, karikáztak egyet. A karikázónak nincs zenekari kísérete.
A rendezvényhez népi kirakodóvásár kapcsolódik.
A program
10:30-tól népdaléneklési verseny
14 órától, a fesztivál megnyitója után, a magyar táncdialektusok karikázóiból, lánytáncaiból lát a közönség bemutatót, versenyt a jeles szakemberekből álló, országosan elismert, négytagú tagú szakmai zsűri előtt.
A zsűri tagjai: Németh Ildikó Harangozó-díjas koreográfus, az Állami Népi Együttes örökös tagja, Dr. Ratkó Lujza, a néprajztudományok kandidátusa, főiskolai docens. Díjai: a Magyar Táncművészek Szövetsége által adományozott „Tánctudományért”-díj, Ámos Imre-díj, a Bátky Zsigmond-díj, Kácsor-Ignácz Gabriella okleveles néptánctanár, Örökös aranygyűrűs táncos, Tóthné Bene Judit népdalenéneklés, óvodapedagógus.
A fesztivál díjait a Főnix Néptáncegyüttes egyesületi vezetősége határozza meg, az együttes tagok, barátok és szülők felajánlásai alapján.
Az VI. Országos Karikázó Fesztivál grafikai munkáit Kónya Ábel képzőművész tervezte.
A belépés díjtalan. A Főnix Néptáncegyüttes adományokat fogad el tánctermének felújítására, kialakítására.
Főnix Néptáncegyüttes OTP: 11738008-20180850 megjegyzés rovatban: táncterem
A rendezvényt a Főnix Néptáncegyüttes szülői és baráti közössége, a Hagyományok Háza Hálózat, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kölcsey Központ támogatásával valósítja meg.