Szatmári Csaba sérülése

Horrorsérülést szenvedett Szatmári Csaba, a Loki korábbi játékosa

Sport

Eltörött a bokacsontja és elszakadtak a bokaszalagjai Szatmári Csabának, a DVTK labdarúgójának, aki a vendég Újpest elleni 1-1-re végződött OTP Bank Liga 18. fordulós mérkőzésen sérült meg.

A diósgyőri klub orvosigazgatójának, dr. Szabó Zsoltnak a tájékoztatása szerint Szatmári leghamarabb három hónap múlva kezdheti el az edzéseket.

“Szatmári Csaba sérülésének pontos diagnózisa: magas külboka törés bokaszalag-szakadással”

– fogalmazott Szabó Zsolt a csapat vasárnapi közleményében. Hozzátette: a labdarúgó még szombat este kapott egy gipszrögzítést, megtörtént a vérvétel, előkészítették a műtétre, amelyre a mai napon, vasárnap sor kerül.

“Lemez- és csavarszintézist, valamint szalagvarratot fog kapni. Várhatóan három hónap múlva kezdheti el az edzéseket”

– tette hozzá az orvosigazgató.

Szatmári az 55. percben szerezte együttese egyenlítő gólját, majd közel tíz perc múlva jött a súlyos sérülés. Egy elfutásánál a szerelni igyekvő Kaczvinszki Dominik vetette elé magát és rácsúszott a bokájára, amely az eset után láthatóan “nem megfelelően állt”. A szabálytalanul közbeavatkozó újpesti védőt VAR-elemzés után kiállította Káprály Mihály játékvezető.

Videó itt.