Bernáth Attila a Bocskai emlékversenyen

Bocskai-emlékverseny: 11 ország 168 bunyósa húz kesztyűt Debrecenben

Sport

A World Boxing (WB) égisze alatt az első hazai ökölvívótornát rendezik a héten Debrecenben, ahol keddtől szombatig a 69. Bocskai István-emlékversenyre kerül sor.

A hazai szövetség (MÖSZ) múlt hónapban csatlakozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által előzetesen elismert világszövetséghez, az Oláh Gábor utcai csarnokban pedig már a WB hivatalos 10 női és 10 férfi súlycsoportjában zajlanak majd a küzdelmek.

Európa egyik legnagyobb hagyományú ökölvívótornáját általában február elején rendezik, ezen most változtattak, de a MÖSZ hétfői tájékoztatása szerint még keresik a viadal jövőbeli ideális helyét a sűrű nemzetközi versenynaptárban.

A férfiaknál 103-an, míg a női mezőnyben 65-en regisztráltak. A házigazda magyarokkal együtt tizenegy országból, két kontinensről érkeznek a résztvevők.

Szinte a teljes magyar élmezőny ringbe lép, csupán az olimpiai ötödik helyezett Kovács Richárd, továbbá Kiss Levente és Énekes Dominik marad távol a küzdelmektől egészségi okok miatt. Többek között kesztyűt húz a helyiek büszkesége, a tavaly Eb-ezüstérmes Bernáth Attila.

A szombati döntőket az M4 Sport élőben közvetíti, de a teljes verseny nyomon követhető a MÖSZ Youtube-csatornáján.

A férfi súlycsoportok: 50, 55, 60, 65, 70, 75, 80, 85, 90 és +90 kg.

A női súlycsoportok: 48, 51, 54, 57, 60, 65, 70, 75, 80 és +80kg.

A 69. Bocskai István-emlékverseny programja:

hétfő: sorsolás 20.30

kedd: nyitóünnepség 14.00, selejtezők 14.15

szerda: selejtezők 14.00

csütörtök: selejtezők 14.00

péntek: elődöntők 13.00, döntők 16.00

szombat: döntők 18.00